Archívum


Találatok száma 8 db

Pályázati felhívás - „Segítő diákok”

Megtekintés

Pályázat az Iskolai Közösségi Szolgálat program megismertetésére. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (továbbiakban: OFI) nyílt pályázatot hirdet Magyarországon a középiskolákban nappali képzésben 2016. január 1-jét követően érettségi vizsgát tevő tanulók; valamint az iskolai közösségi szolgálat programot koordináló pedagógusok (például: osztályfőnökök) számára az iskolai közösségi szolgálat programok széles társadalmi körben való megismertetése céljából.

Szerkesztette: OFI, dátum: 2015.07.28. 9:44:29

Díjazták a Segítő diákokat

Megtekintés

Lezárult az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Segítő diákok címmel meghirdetett pályázata, amely az Iskolai Közösségi Szolgálat programot széles társadalmi körben volt hivatott megismertetni. A szakmai zsűri két kategóriában értékelte a benyújtott pályamunkákat. Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2014. január 27-én került sor Budapesten, a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnáziumban.

Szerkesztette: OFI, dátum: 2015.07.28. 9:44:03

Műhelykonferencia Keszthelyen

Megtekintés

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) a TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 projekt keretében 2014. február 26-án a keszthelyi Vajda János Gimnáziumban műhelykonferenciát szervezett a közösségi szolgálat keretrendszerének, és a program kínálta lehetőségek ismertetése céljából. A rendezvényen pedagógusok, tanulók, szakemberek és a fogadó intézmények képviselői vettek részt. A programelemek kapcsán, az érintettek ismereteinek bővítése mellett, a meglévő intézményi tapasztalatok átadására, jó gyakorlatok közzétételére is lehetőség nyílt.

Szerkesztette: OFI, dátum: 2015.07.28. 9:43:40

72 óra kompromisszum nélkül

Megtekintés

Október 9-12. között kerül megrendezésre a háromnapos országos önkéntes ökumenikus akció, a 72 óra kompromisszum nélkül!

Szerkesztette: OFI, dátum: 2015.07.28. 9:46:12

KÖSZ! - ÚJ PÁLYÁZATI PROGRAM

Megtekintés

KÖSZ! - ÚJ PÁLYÁZATI PROGRAM AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT TÁMOGATÁSÁRA
Az Új Európa Alapítvány az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel együttműködésben pályázatot hirdet magyarországi nonprofit szervezetek és egyházi szervezetek, intézmények, mint lehetséges fogadószervezetek számára azzal a céllal, hogy az Iskolai Közösségi Szolgálat előírásainak megfelelő programokat valósítsanak meg a középiskolák 9-11. évfolyamos diákjai számára.

Szerkesztette: OFI, dátum: 2015.07.28. 9:46:35

Az Iskolai Közösségi Szolgálat témanapja

Megtekintés

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2014. szeptember 26-án 10–15 óra között témanapot szervez iskolai közösségi szolgálat megvalósításában érintett pedagógusok, fogadóintézmények és diákok számára.

Szerkesztette: OFI, dátum: 2015.07.28. 9:45:42

Pályázati felhívás – „Segítő diákok 2014.”

Megtekintés

Jelen pályázat azzal a céllal kerül kiírásra, hogy az Iskolai Közösségi Szolgálat működő programjait megismerhessék az érintett intézmények, diákok, pedagógusok és szülők.

Szerkesztette: OFI, dátum: 2015.07.28. 9:47:02

"Segítő Diákok 2014" - eredmények

Megtekintés

Az iskolai közösségi szolgálat eredményes megvalósítása, a tapasztalatok, jó gyakorlatok széleskörű elterjesztése érdekében az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2014 tavaszán “Segítő Diákok 2014” címmel pályázatot írt ki pedagógusok, diákok és fogadóintézmények számára. A diákok a megvalósult segítő tevékenységekről készült fotókkal, a pedagógusok és fogadóintézmények pedig a tevékenységek leírásával pályázhattak.

Szerkesztette: OFI, dátum: 2015.07.28. 9:45:14