Cikkek

Riport Papp Ágnessel

Papp Ágnessel, az Értelmi Sérülteket Támogató Alapítvány igazgatóhelyettesével beszélgettünk

Az iskolai közösségi szolgálat és az ÉTA kapcsolatáról szeretnék interjút készíteni. Az első kérdésem az lenne, hogy mutassa be a szövetséget, hogy mivel foglalkozik, ezen belül pedig saját magát, és akkor innen haladnánk a közösségi szolgálat felé.

Az ÉTA Országos Szövetségről annyit, hogy az ÉTA egy mozaikszó: Értelmi sérülteket Támogató illetve szolgáló Alapítványok és Egyesületek Országos Szövetsége. Jelen pillanatban 74 tagszervezetet foglal magába, ezek olyan alapítványok, egyesületek, egyéb szervezetek, akik fogyatékosokat nevelő családokkal, ill. intézményekkel foglalkoznak, segítik, támogatják valamilyen módon. Ez a szövetség 1996-ban jött létre, és ’97 óta van itt a Molnár Viktor utcában a székhelye. Én ennek a szövetségnek vagyok az ügyvezető igazgató helyettese, valamint az összes, szövetségen belül futó szakmai programnak a felelőse, koordinátora, így az ÉTÁ-n belüli közösségi szolgálatnak is.

 

Be tudná részletesen mutatni, hogy mondjuk egy‑egy család, vagy szervezet számára milyen segítséget tudnak nyújtani, milyen kérdésekkel fordulnak önökhöz, vannak-e önöknek saját programjaik, amire behívják a családokat, vagy őket személyesen segítik? Hogyan képzeljük el ezt a közös munkát?

Alapvetően ez két szálon fut, az egyik érdekvédelmi tevékenység, ami elsősorban jogi segítségnyújtás, ebben tudnak a szervezetekhez tartozó családok segítséget kérni, a másik pedig a szakmai programok része, amibe be is tudnak kapcsolódni a támogatott családok. Ezt úgy kell elképzelni, hogy igazából nem konkrét családokkal van kapcsolatunk. Az is előfordul időnként, de ez egy ritkább helyzet, hanem a szervezetekkel van kapcsolat, és a szervezetek vannak az adott családokkal, sérült felnőttekkel kapcsolatban, és így aztán továbbítják a segítségkérést.

 

Tudna példákat mondani ezekre a szervezetekre?

A szervezetek az ország minden területén vannak, pl. Debrecenben a Fény Felé Alapítvány, Pécsett a Fogd a kezem Alapítvány, Lámpás 92 Alapítvány, ennek Gödön van a székhelye, de Bp.-en is vannak telepei, ez egy nagyon összetett dolog, Értelmes Életért Alapítvány, és számtalan ilyen alapítványt tudnék még sorolni. Azt kérdezte, hogy hogyan tudnak a családok a szakmai programokhoz kapcsolódni. A szakmai programjaink egyike az a mentálhigiénés program, nyári program. Itt sérülteket nevelő családok nyaralhatnak Balatonmáriafürdőn, a Regens Wagner Alapítványnál, ami szintén tagszervezete az ÉTÁ-nak. A tagszervezetek delegálnak, vagy javasolnak családokat, akikről azt gondolják, hogy különösen fontos lenne számukra, hogy részt vegyenek ezen a néhány napos nyaraláson. Közvetítik felénk ezeket a családokat, mi felvesszük velük a kapcsolatot, és onnantól mi bonyolítjuk a szervezést. Ugyanígy egy fontos szakmai programja az ÉTÁ-nak a Rekreációs Program. Ez hasonló módon működik, mint a családi mentálhigiénés program, csak itt a szervezeteknél dolgozó munkatársak mentálhigiénéjére összpontosítunk, hogy tudjanak kicsit pihenni, kikapcsolódni, kiemelődni abból a közegből, amiben benne vannak. Tulajdonképpen ez egy olyan taposómalom, amiből nagyon nehéz kilépni, úgyhogy ebben is próbálunk egy kicsit segíteni. Azon kívül minden évben legalább egyszer van egy közgyűlés, ahol a tagszervezetek ill. a delegáltjaik részt vesznek. Egyébként azt elfelejtettem mondani, hogy a szövetség szervezetileg úgy áll össze, hogy van egy elnöksége, és van egy ügyvezetése, az elnökségi tagok kb. negyedévente találkoznak, de egy évben kétszer biztosan, és így is van kapcsolat, mert az elnökségi tagok egy része maga is képviselője a tagszervezeteknek.

 

Hogyan kerültek kapcsolatba az önkéntességgel, aztán a közösségi szolgálattal? Gondolom, ez volt a sorrend.

Nézze, a szociális területen dolgozó emberek nagyon nagy része, majdnem 100%-a önkéntes munkát végez, legfeljebb ez nem tudatos, vagy nincs nevesítve. A közösségi szolgálat az úgy indult, hogy még az előtt, hogy a többségi közösségi szolgálat beindult volna, ahogy ezt a jogszabály kötelezővé teszi a 2016-tól érettségizett diákok számára, azelőtt egy- két évvel már a Szövetség ügyvezetője kidolgozta az ÉTA Közösségi Szolgálati programját. Ez 99%-ában azonos a többségi közösségi szolgálati programmal, a jogszabályok tekintetében természetesen követi a jogszabályokat, de vannak bizonyos elemei, amikben mégis csak különbözik a többségi közösségi szolgálati tematikától.

 

A munkatársaik többsége önkéntes? Van olyan, aki munkaszerződésben van itt at ÉTÁ-nál, és van aki önkéntesként?

Nem, nem. A főállás, tehát az elnökségi tagok mind önkéntesek, merthogy társadalmi munkában végzik. Az Iroda, ahol most vagyunk, itt három főállású alkalmazott van, az ügyvezető igazgató, a pénzügyes kolléga, és vagyok én. Ezek főállású státuszok. Tehát így áll össze az ÉTÁ-nak a működtetése.

 

Az alapítványok, akikkel kapcsolatban vannak, önkéntesek?

Nem, ők önálló jogi személyek, ott is vannak főállású dolgozók, és persze fogadnak önkénteseket is.

 

Az ÉTA fogad IKSZ-es diákokat. Hogyan kell ezt elképzelnünk? Hol fogadják őket, és elsősorban milyen tevékenységre?

Picit pontosítanék. Nem az ÉTA az, aki fogad önkénteseket, ill. Közösségi Szolgálatos diákokat. Az ÉTA tulajdonképpen egy közreműködő, kooordináló, lebonyolító szervezet. Amikor ez indult, két-két és fél évvel ezelőtt, az ÉTA megkeresett iskolákat, illetve akkor még polgármestereket, mert akkor még nem volt a Klik, és ezen keresztül iskolákat, Békés megyében, mert szempont volt, hogy egy hátrányos helyzetű helyen indítsuk el, hátha ott nagyobb a fogadókészség. Ez így is lett, mint kiderült. És aztán, amikor az önkormányzatoktól elvették az iskolákat ilyen szempontból, akkor a Klik vezetőit kerestük meg, akik irányítottak minket az adott iskolákhoz, ott az igazgatókkal tudtunk beszélni, és az ÉTA és az iskola kötött egy együttműködési megállapodást ÉTA-közösségi szolgálatos diákokkal való tevékenységre, az ÉTA kötött a diákokkal egy, a közösségi szolgálatra vonatkozó szerződést, és kötöttünk egy pedagógussal az iskolában, akit az igazgató jelölt ki, egy munkaszerződést, mert hiszen ott helyben jobban tudja a pedagógus koordinálni ezeket a feladatokat, és az ottani pedagógusnak a dolga az, hogy megkeresse a közösségi szolgálatos diákok tevékenységi területeit, ami célzottan és túlnyomó többségében szociális terület. Az a célja az ÉTÁ-nak a közösségi szolgálattal, hogy családokat, egyéneket, idős embereket, fogyatékosokat nevelő családokat vagy szociális intézményeket keressenek meg ezek a diákok, természetesen a koordinátor tanár segítségével. De mégis csak az a legideálisabb, ha a családokhoz, vagy egyedül élő idősekhez jutnak el a gyerekek.

 

Hogyan készülnek fel a gyerekek erre? Én azt gondolom, és az iskolás gyerekek nagy része is, hogy pont ez a fajta közösségi szolgálat kívánja a legnagyobb elköteleződést. Hogyan lehet erre a gyerekeket felkészíteni? Hogyan történik a családok életébe való bekapcsolódás? Hány gyerek vesz részt, mondjuk egy ilyen családhoz való kijárásban?

Abban teljesen igaza van, hogy ez a legérzékenyebb terület, erre figyelni kell valóban. Nálunk, az ÉTA Közösségi Szolgálati Programnál az a menet, hogy amikor megkötöttük a szerződést, és tudjuk, hogy ez a munka elindult, akkor megkérjük a pedagógust arra, hogy tájékoztassa erről az osztályfőnököket, és mérjék föl, hogy kik azok a típusú gyerekek, akik erre érzékenyek, ill. érzékenyek lehetnek. Ha ez megtörténik, akkor a Szövetség részéről az ügyvezető, vagy én, vagy mindketten elmegyünk, és beszélünk a diákokkal, elmondjuk, hogy ez tulajdonképpen miről is szól, mi ennek a lényege. Eléggé konkrétan meg van határozva, és leírva az ÉTA Közösségi Szolgálati Programjában, hogy mik azok a tevékenységi területek, amiben a diákok részt vehetnek, és mi az, amiben nem. Semmi olyat nem tehetnek, ami szakképesítéshez kötött, vagy ami bármilyen helyzetben kínos helyzetbe hozná akár őket, akár a segített személyt.

 

Tudna példát mondani, hogy mik lehetnek ezek a tevékenységek?

Ahhoz tudnám ezt leginkább hasonlítani, mint a házi segítségnyújtás az időseknél. Pl. elmegyünk és beszélgetünk, sétálunk együtt, bevásárolok neki. Arról van szó, hogy olyan bizalom épüljön ki, amivel később is lehet segíteni. Az ÉTÁ-nak ezzel a Közösségi Szolgálati Programmal az az egyik legfontosabb célja, hogy ez az 50 óra után ne szakadjon meg, hanem folytatódjon valódi önkéntes munkaként. Mostanában elég divatos, hogy egyedül élő idős emberek gyerekei, unokái külföldön élnek, és a fiatalok megtanítják őket internetezni, olyan szinten, hogy tudják a családjukkal a kapcsolatot tartani. Van vak néni a csapatban, akinek felolvasnak, kiviszik az ebédjét. Kerti munkákban, levélsöprésben, fa összerakásában segítenek. De az nagyon fontos, és tudnia kell mindenkinek, hogy ők nem takarítók, de apróbb segítségeket elvégeznek. Ehhez tudnám leginkább hasonlítani ezt a feladatot. És ami még nagyon lényeges, mind a diákok, mind a segített személyek védelmében, hogy mindig párban mennek a diákok, sosem egyedül, és mindig úgy, hogy amikor a pedagógus segítségével megtalálnak egy terepet, akkor első alkalommal a pedagógus is elmegy a diákokkal, megnézi, hogy mi a helyzet, elmondja a segített személynek is, hogy ez hogy működik, és amikor már mindenki képben van ezekkel a nagyon fontos információkkal, akkor lesznek csak a diákok „magukra hagyva”.

 

És általában a teljes időszakot egy helyen, személynél, családnál teljesítik?

Az a cél, hogy ezt az 50 órát egy helyütt töltsék ki, pontosan e miatt, amit az előbb mondtam, hogy ott a bizalom, elfogadás, stb. amihez idő kell, és az a cél, hogy az 50 órát az ÉTA által ajánlott programon töltsék ki. De ha menet közben bármi adódik, rájön arra, hogy ő ezt mégsem szeretné, nem alkalmas rá – bármi ilyen kiderülhet – akkor mód van arra. Hiszen egy iskolában nem csak az ÉTA foglalkozik közösségi szolgálattal, hanem ott a Vöröskereszt, a Katasztrófavédelem, tehát választhatnak a gyerekek.

 

Azt látjuk, hogy vannak olyan programok, melyek tipikusan 10 órásak, 20 órásak, melyek nem is akarnak hosszabbak lenni, pl a katasztrófavédelemnél. A szociális területeken pedig nekünk is az a tapasztalatunk, hogy a hosszabb időket szokták preferálni – teljesen érthető módon. Az átlagot értve mennyi idő alatt teljesítik ezt az 50 órát?

Az van a törvényben, hogy teljesíthetik elcsúsztatva három évig. Az a célunk, hogy 9-10. vagy 10-11.-ben teljesítsék, de ezt nem kötjük meg igazán. (Most a törvény lehetségessé tette, hogy 12.-ben is teljesíthetik, de ez szerintünk nem túl szerencsés, mert akkor már túl sok más feladatuk is van.) Azt gondoljuk, hogy a középút a helyes, hogy nem túl rövid idő alatt végzik el ezt az 50 órát, de nem is húzzák el nagyon, hanem két tanévben összejön az ötven óra.

 

Csak azért kérdezem, mert ha én egy idős ember vagyok, vagy egy fogyatékkal élő, akkor azt gondolom, hogy ha valaki elkezdett hozzám jönni, akkor én nem két hónap múlva szeretném újra látni, hanem mondjuk a jövő héten. Ha valaki letette elém az ebédet, akkor nem egy hónap múlva szeretném ezt újra.

Így van. Heti, kétheti rendszerességgel azért járnak, pont azért, amit mond, hogy ez a fajta kapcsolat megmaradjon. Akkor számítanak rájuk, várják őket, sütnek nekik. De a diákoknak sincs könnyű dolguk, mert nagyon le vannak terhelve. Azt hallom a koordinátor pedagógusoktól, hogy nagyon nehéz ezt időben beosztani. Mennének a gyerekek, de időben nem tudnak, mert szakkör van, nyelvvizsgára felkészítés van, stb. Az is elő fordul, hogy beteges akihez kijárnak, kórházban, orvosi kezelés alatt van, tehát e miatt is kitolódhat az ellátási idő. De ezek nem mindennapos esetek.

 

Milyen az utánkövetési rendszer? Mit tudnak azokról a diákokról, azokról a segítettekről, hogyan értékelik ők ezt a közösségi szolgálatot?

Nagyon pozitívak a tapasztalatok. A segítettek által elmondottakat a koordinátor tanár közvetítésével tudjuk. Még eddig nem volt közvetlen beszélgetésünk velük, de a tanároknak és a diákoknak folyamatosan jelzik a pozitív érzéseiket. A nyomon követés is a koordinátor tanár feladata, ill ha a diák bennmarad az 50 órán túl is a rendszerben, az önmagában is egy nyomon követés. És a programban a legtöbb órát résztvevő diákoknak minden nyáron van egy ún. Érzékenyítő Tréning Balatonmáriafürdőn. Ez 5-6 napos három turnusban, és akkor tudnak egymással is találkozni, meg tudják osztani a tapasztalásaikat, tudnak velünk is találkozni. Vannak közös körök, szituációs játékok, amikben ezeket a segítő tevékenységeket tudjuk játszani, hogy hogyan tudunk segíteni, mit és hogyan kell tenni, amikor bizonyos szituációkban segítenünk kell. Hol volt a hiba, mit lehetett volna másképp. Ez egyfajta gőzkieresztés diáknak, pedagógusnak és nekünk egyaránt.

 

Vannak-e adataik arról, hogy egy év alatt kb. hány segítettet, hány közösségi szolgálatost foglalkoztatnak?

Összességében most 120 diák van, erről van nyomon követésünk. Azt, hogy a segítettek hányan vannak, arról nincs adat. De ha azt mondjuk, hogy egy- egy diák 2-3 felnőttel, illetve egy közösséggel van kapcsolatban, akkor ez sem rossz szám, de ezt nem tudom konkrétan megmondani.

 

Mennyire folyamatos a diákok jelentkezése? a 120-as létszámot úgy látják, hogy tudják tartani, vagy ez akár bővíthető is?

Ez a 120-as létszám ebben a pillanatban 6 iskola. Azt gondoljuk, hogy iskolánként 20- 25, max. 30 főnél többet nem lehet egyszerre foglalkoztatni. Pontosan azért, hogy átlátható legyen, hogy valódi tartalma legyen, minőségi legyen. Nem szeretnénk, ha egyszerre több lenne, mert akkor a koordinátor tanárnak is több feladata van ezzel. De nyilván, amikor az 50 órának vége, és valamelyik diák kilép, akkor jöhet a helyére új. De folyamatában a létszám nem emelkedik, és ez nem is baj.

 

Hogyha a másik oldalt nézem, akkor valaki segítségre szorul, kijár hozzá valaki, akkor mindig jön- e a helyére valaki, nem marad- e űr? Mert ha egy parkrendezés elmarad, akkor max. felveri a gaz, de ha valakinek az életében történt egy ilyen pozitív változás, akkor az elvárás, hogy meg is maradjon, a közösségi szolgálat visszahúzódása ne okozzon egy kiesést.

Nagyon figyelünk arra, ill. a koordinátor tanárok figyelnek rá, hogy amikor egy ember mellől a diákok elfogynak, mert vége az 50 órának, akkor a helyére belépő diák ugyanoda menjen. Nagyon sok esetben előfordul, hogy visszajárnak azok a diákok önkéntesként segíteni, akik elkezdték a nénik, bácsik, sérültek segítését. Nem kivédhető teljes egészében amit mond, és ez egy nagyon jogos felvetés, de igyekszünk erre figyelni, hogy ha van is űr, az egyre kisebb legyen vagy ne legyen. De sajnos ezt teljes egészében nem védhetjük ki.

 

Hogyan tudják átadni a tapasztalataikat olyan hasonló profilú szervezeteknek, amelyek hasonló munkát végeznek, de kisebb méretűek, és ezért érthető módon kevesebb tapasztalatuk van a közösségi szolgálat megtervezésével, lebonyolításával, felhasználásával? Van- e ilyen tapasztalatuk, volt- e ilyen megkeresés?

Nem kaptunk még ilyen megkeresést. De nagyon szívesen. Az OFI amikor bármi ilyesmit szervez, akkor igyekszünk ott lenni, ha felkérést kapunk. Nyitottak vagyunk, de még nem kaptunk felkérést, kérdéseket, vagy nem jeleztek elakadásokat.

 

A pedagógusok hogyan ítélik meg a programot, milyen a visszajelzésük?

Ez nagyon érdekes, mert az összes pedagógus vagy a Többségi Közösségi Szolgálatot is maga csinálja, vagy egy másik kolléganő, és látják a minőségi különbséget. A Többségi Közösségi Szolgálat kis túlzással és kicsit sarkítva egy adminisztráció és nem más, ugyanakkor az ÉTA Közösségi Szolgálat valós tartalommal bír, ezért nagyon szeretik, és szeretnek ehhez a közösségi szolgálathoz tartozni.

 

Mindig ódzkodunk attól, hogy direkt hatásokról próbáljunk beszélni, pl. hogy érzékenyít-e a közösségi szolgálat, látszik-e a tanulók egyéb magatartásán, azt gondoljuk, hogy nem biztos, hogy a négy év alatt fog a hatása megnyilvánulni, de van-e arra bármi visszajelzés, hogy a gyerekeknek a magatartása, az érzékenysége, szociális kompetenciája érzékelhetően változott a Közösségi Szolgálat kapcsán?

Ezt a gyerekek folyamatosan mondják, ők maguk mondják, hogy miben változtak. A pedagógusok is mondják, hogy a figyelme, a finomsága, az érzékenysége mennyire kialakult, erősödött, változott ahhoz képest ahonnan kezdte. Erről az Érzékenyítő Táborokban lévő közös beszélgetéseken is beszélnek a gyerekek. Nagyon jól meg tudják fogalmazni. Nem beszélve arról, hogy többször elhangzik az is, hogy nagyon komoly pályaorientációs hatása is van ennek, és olyan tulajdonságokat hoz elő gyerekekből, amikről előtte nem is tudnak, hogy bennük van.

 

Van- e visszajelzés a nemek arányáról a részvételben?

Nem megfelelő az arány. Talán 10-15 fiú van. Én magam is azon vagyok, hogy őket is bevonjuk, de kevesen jönnek. Nem tudjuk a pontos okát.

 

Van-e arról tudomásuk, hogy az ilyen szolgálat iránt érzékenyeknek a családjában is van idős, sérült, aki gondoznak?

Van érintettségük, kb. 5%-nak. És nem csak a diákoknak, hanem a koordinátor tanároknak is. Ez mindig utólag derül ki, amikor már van köztünk egy bizalmi kapcsolat.

 

Van-e valami, amit nem érintettünk, de szívesen elmondana?

Annyit még talán, hogy az egészen biztos, hogy ahhoz, hogy ez minőségi módon tudjon működni, és a valódi funkcióját betöltse, elengedhetetlen, hogy erre az iskolák kapjanak egy külön státuszt, ami még nincsen. Nagyon le vannak terhelve a pedagógusok, úgyhogy ezt sokszor – nem a mieink, de máshonnan hallani − csak teherként élik meg. Jó lenne könnyíteni ezeken a pedagógusterheken. Ez még nálunk is problémaként jelentkezik. Tovább kéne lépni pont azért, hogy a minőséget és a fenntarthatóságot biztosítani lehessen. De egyébként szerintem ez egy nagyszerű dolog. Ahhoz képest, hogy milyen nehézkesen kezdődött, mekkora ellenállással, most már mindenki azt mondja, hogy ez egy jó irány, és már arról se beszélnek, hogy a kötelezőség probléma lenne.

Szerkesztette OFI dátum 2015.07.27. 12:48:24