Cikkek

Riport Varga Lujzával

Varga Lujzával, a Magyar Nemzeti Múzeum önkénteskoordinátorával beszélgettünk

Név: Varga Lujza

Beosztás: önkéntes-koordinátor, múzeumandragógus

Ami az IKSZ-ről eszébe jut: Lendület!

Fogadó szervezet: Magyar Nemzeti Múzeum

Kapcsolat: www.hnm.hu

 

 

Úgy tudjuk, már a közösségi szolgálat törvénybe iktatása előtt is foglalkoztak ennek gyakorlati megvalósításával.

Így van. Az előkészületeket 2012 decemberében kezdtük el, és a következő tavaszon, a 2013-as Múzeumok Majálisán indult el a projekt – ekkor még kísérleti jelleggel. A közösségi szolgálatos diákok bevonásából azonban nagy siker lett, amelynek nyomán 2013 nyarán el is kezdtük a munkát. A diákok százas nagyságrendben jelentkeztek, akik közül a Múzeumok Majálisára 2013-ban 60, 2014-ben 76 főt tudtunk fogadni. Míg a 2013-as Múzeumok Majálisán még csak két gimnáziummal (a Veress Pálnéval és a Treforttal) működtünk együtt, addig a 2014-es évben már hét középiskolából érkeztek a diákok az eseményre.

 

A diákokat fogadó intézmények viszonylatában ezek kifejezetten nagy számok. Milyen feladatot lehet adni ennyi diáknak és milyen hozzáállást tapasztaltak?

A diákok a 2013-as Múzeumok Majálisa alatt elsősorban az információszolgáltatásban, és a látogatók segítésében vettek részt. Szereplésük óriási, pozitív csalódás volt számunkra, hiszen mi magunk is tartottunk ettől a műfajtól, nem tudtuk, hogy a diákok hogyan fognak viselkedni. Abból indultunk ki, hogy a tevékenység kötelező jellege ellenállást szülhet bennük. Ám egyrészt nem kötelező, letudandó feladatnak élték meg, másrészt sokkal érettebben tudtak hozzáállni önmaguk kipróbálásához, mint azt mi feltételeztük. Szépen megbeszéltük velük a tevékenységeket, körbevezettük őket a múzeumban, ezt követte maga a rendezvény, majd egy lezárás, ahol összehívtunk mindenkit, megköszöntük a munkájukat, és felajánlottuk, hogy bármikor jöhetnek hozzánk. A lezárás azóta már személyesen történik, nagyon gyakran egyesével. Létrehoztunk egy Facebook-csoportot is, ahol már 20 iskolából több mint 120 diákkal tartjuk közvetlenül a kapcsolatot – ez a szám (ahogy az újabb iskolákkal kötött együttműködési megállapodások száma is) folyamatosan nő. Nagyobb rendezvényeknél emellett a partneriskolák koordinátorait is értesíteni szoktuk a lehetőségről, hogy így többen, akár újabb diákok is, tudjanak jönni hozzánk.

 

Tudjuk, hogy az önkéntesség és a közösségi szolgálat nem ugyanaz. Hogyan nyilvánul ez meg a Múzeum tevékenységeiben?

Nálunk az önkéntesség és a közösségi szolgálat bevezetése párhuzamosan történt. Ez azért volt jó, mert a kollégák közül voltak, akiknek iskolás gyerekét is érintette a program, és ez nagyban segítette az intézményen belüli kommunikációt. Az önkéntesek és a közösségi szolgálatos diákok között természetesen vannak különbségek – az életkori sajátosságokból következő apróságoktól kezdve a két program jellegéből adódó különbségekig, hiszen az önként vállalt önkéntesség és a kötelező jellegű IKSZ közé semmiképpen sem tehetünk egyenlőségjelet. Emellett egészen más a kommunikáció a felnőtt önkéntesekkel, akik hosszú távon a „rendszerben vannak”, mint azokkal az iksz-es diákokkal, akik esetében általában rövidebb időszakokról beszélhetünk. Emiatt a felkészítést, a lebonyolítást és az értékelést is egész máshogy kell megszerveznünk. Emellett természetesen más dolgokat lehet rábízni egy diákra, mint egy felnőtt önkéntesre; más a módszer és más a cél. Ami mégis közös a két rendszerben, az többek között az az általunk nagyon fontosnak tartott dolog, hogy fiatal felnőttként kezelve partnernek tekintjük a közösségi szolgálatos diákokat is.

 

Történt-e a Múzeum szakemberei körében felfogásbéli változás, amióta az önkéntesek és a közösségi szolgálatosok megjelentek?

 

A válasz egyértelműen „igen.” A munkatársak közül volt, aki kezdetben tartott ettől a váltástól, de lépésről lépésre haladva ma már azt tapasztaljuk, hogy a kritikusabb munkatársak is kezdenek pozitívan tekinteni a programra. A múzeumi kollégák nehézségeit kezdetben inkább a terület ismeretlen volta okozta, de később a legszebb sikerek éppen ott születtek, ahol az aggályokat megfogalmazó kollégák dolgoztak. Egy idő után maguk jelezték, hogy milyen területeken tudnának még önkéntesekkel együttműködni. Azok közül a diákok közül pedig, akik közösségi szolgálatosként tevékenykedtek nálunk a Múzeumok Majálisán, azóta többen már önkéntesként segítenek nekünk. Kezdetben emellett az is segítség volt, hogy a kollégák jó része foglalkozik tanítással is, tehát kapcsolatban van diákokkal, fiatalokkal. Nem titkolt célunk az is, hogy a következő generációt megnyerjük a Nemzeti Múzeum számára, akár rendszeres múzeumlátogatóként, akár önkéntesként, akár leendő kollégaként – erre pedig kitűnő lehetőség az iskolai közösségi szolgálat, nemcsak a Magyar Nemzeti Múzeum, de az összes hasonló intézmény számára. Felmerülhet ugyanis a kérdés, hogy egy kisebb, vidéki múzeum számára milyen lehetőséget jelenthet az iskolai közösségi szolgálat – úgy vélem a válasz erre épp az effajta lehetőségekben rejlik. Az IKSZ segítségével ugyanis a fiatalok és családjaik, barátaik számára is újra felfedezhetőek azok az intézmények is, amelyeket addig esetleg kevéssé ismertek, miközben az intézmények a beérkező fiatalok segítségével akár újra is értelmezhetik magukat. Ebből a szempontból is nagy lehetőség rejlik tehát a közösségi szolgálatban.

 

A népszerű és mindenki által ismert nagyrendezvényeken túl melyek azok a tevékenységek, amelyek rendszeresek és a Nemzeti Múzeum hagyományos tevékenységi körébe tartoznak?

 

Elsősorban a múzeumpedagógiai foglalkozások előkészítésében és lebonyolításában, valamint a múzeumba érkező látogatók informálásában való segítség. Emellett a múzeum kiállításaihoz kapcsolódó felfedező lapok és feladatlapok elkészítésében is egyre több diák tud folyamatosan segíteni, és arra is volt már példa, hogy egy már elkészült felfedezőlapot a diákok próbáltak ki. Az ilyen feladatlapok készítésének segítése során a diákok végigmennek a kiállításon, kritikus szemmel nézik azt meg, és saját ötleteiket is hozzátehetik a készülő segédanyagokhoz: mennyire érdekes, mit vennének ki belőle, mire lennének még kíváncsiak, stb. Ez a feladat nemcsak tetszik nekik, de a történelemtudásukat is tesztelhetik vele, és a múzeum számára is hasznos. Emellett vannak apróbb feladatok is, mint például a múzeum kitelepüléseiben és azok előkészítésében való közreműködés, vagy a látogatók kiállítóterekben való segítése – akár a különböző korszakok ruháiba bújva. A gyakorlatban, ahogy nő a múzeumban jelenlévő diákok száma, úgy nő azoké a tevékenységeké is, amelyekben segíthetnek nekünk – és itt az ő ötleteikre is számítunk.

 

Úgy tűnik, hogy több feladatban is tér nyílik a generációk közti párbeszéd számára.

Igen, az iskolai közösségi szolgálat erre kiváló alkalmakat nyújt. A diákok sok esetben segítik az ideérkező látogatókat – kicsiket és nagyokat, fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Egy időszaki kiállításunk során például délutánonként, amikor a diákok is ráértek, ők segítettek a látogatóknak kezelni azokat a kiállításhoz tartozó tableteket és digiframe-eket, amelyeket nem ismertek vagy nem mertek használni. Másrészről folyamatosan vannak olyan családi napok, illetve gyerekeket vonzó témanapok, amelyeken kifejezetten a kisgyerekeknek tudnak teremről teremre, állomásról állomásra, akár beöltözve segíteni. Van egy gyerekszerető kis csapat, amely kifejezetten igényli, hogy folyamatosan jöhessen ezekre az alkalmakra.

 

Mire kell figyelni a szervezés során és a diákokkal való érintkezésben?

 

Amikor csendesebb időszak van, nyilván kevesebb a lehetőség is. A kommunikáció ekkor jórészt a facebookon keresztül, személyesen a diákokkal történik – az aktuális alkalmakat és segítői feladatokat ott egyeztetjük le az együttműködő diákokkal. Ha a megszokott mellett újabb alkalmak is adódnak, azokat is ebben a csoportban tesszük közzé, és a diákok is itt tudnak jelentkezni rá – ha esetleg többen jelentkeznek, akkor keresünk egyéb olyan hasznos tevékenységet, amibe be tudnak kapcsolódni, hiszen senkit sem szeretnénk elküldeni.

 

Fontos, hogy a diákokkal jól tudjunk együttműködni, ehhez pedig az kell, hogy partnerként kezeljük őket. Ha kemény hangnemet üt meg velük az ember, akkor ezzel el tudja lehetetleníteni a közös munkát. Csapatot kell építeni, hogy a diák is azt érezhesse, hogy egy közösség része, hogy számítanak rá, és akkor szívesen jön ide. Emellett természetesen minden esetleges buktatóra előre kell gondolni – jó, ha minden lépésnek kétszer utánanéz az ember. Szoros, folyamatos, rendkívül kimerítő jelenlétet kíván ez, amelyhez a pedagógiai érzék is nélkülözhetetlen, hiszen nagyon el kell találni azt a hangnemet, amivel igazán meg lehet szólítani a diákokat. Emellett az is kulcsfontosságú, hogy olyan kreatív segítői feladatokat kell találni a diákok számára, amelynek során valóban érzik, hogy a szolgálatuknak értelme van és nem csupán látszattevékenységben vesznek részt – ez ugyanis újabb motivációt jelent számukra. Sok rendezvényen a diákok tényleg sokat tudnak segíteni, ezáltal megélhetik, hogy fontosak. 

Szerkesztette OFI dátum 2015.07.27. 13:03:57