Hírek

Olvasó-társ program

A Magyar Olvasástársaság (HUNRA) 2010-ben olyan mozgalmat indított el, mellyel szociokulturális hátránnyal élő, betűszegény környezetben felnövő gyerekeknek szerettünk volna segíteni.

Olvasó-társ című programunk keretében önkénteseink (zömmel egyetemisták és könyvtárosok) vállalták, hogy rendszeresen találkoznak hátrányos helyzetű -- jórészt roma/cigány -- iskolásokkal, és felolvasnak, mesélnek nekik.

Az elmúlt három évben több mint 200 önkéntes jelentkezőt készítettünk fel, és országszerte több helyen találkoznak már hetente-kéthetente olvasó-társaink, akik időközben már kórházakba is eljutottak.

Társaságunk igyekszik félévente-évente újabb ingyenes tanfolyamokat szervezni, hogy a jelentkezők minél felkészültebben mehessenek mesélni, olvasni.

Kezdeményezésünknek új lendületet adott a középiskolások számára kitalált közösségi szolgálati program, egyre többen érdeklődnek immár ebből a korosztályból is.

 

A Társaság honlapját ide kattintva tudja elérni.

Szerkesztette OFI dátum 2013.02.25. 8:52:49