Jógyakorlatok

Előadás a szeretetotthonban

Baár-Madas Református Gimn., Általános Isk. és Diákotthon

Baár-Madas Református Gimn., Általános Isk. és Diákotthon közösségi munkája a Bethesda Gyerekkórházban, a Schweitzer Albert Szeretetotthonban, és a Juhász Zsófia Szeretetotthonban

2011 februárja és májusa között az iskolánk kilencedikes évfolyama megváltozott. Megváltozott, mert a négy párhuzamos osztályból harmincöten részt vettek a TÁRS-program önkéntes munkáiban. Hétről hétre jártuk a Bethesda Gyerekkórház, a Schweitzer Albert Szeretetotthon szobáit, udvarait, és egy napon a Juhász Zsófia Szeretetotthonba is ellátogattunk. Cipeltünk iratokat, beszélgettünk idősekkel, együtt ebédeltünk, utaztunk sokat, söpörtünk udvart, gereblyéztünk és locsoltunk füvet, felszereltünk nyári színpadot, tartottunk több ízben is húsvéti zenés műsort, itattunk időseket, segítettünk a vacsoránál, adományt vittünk, ereszt tisztítottunk, gyúrtunk nemeztakarót, pincét takarítottunk, és ez alatt egyre jobban megismertünk egymást és magunkat is.

Mi történt ez alatt az időszak alatt? A diákjaink nem csak emberségből, türelemből, és empátiából vizsgázatták magukat, hanem a fizikai munka, az önkéntesen felajánlott szabadidő fogalmával is megismerkedtek. Nem volt könnyű a sok különórát akár lemondani, elcsúsztatni a programok miatt, akár az otthoni pihenés helyett dolgozni, de megérte. A diákokkal minden alkalommal olyan lelkesedéssel és örömmel indultunk a hetedik órák után az iskolából, és olyan jó érzésekkel jöttünk vissza, ami a nehézségért kárpótolt. Várták a találkozásokat, várták a munkát és jó volt hallgatni az események utáni lelkes beszámolójukat! „Tanárnő tessék elképzelni, János bácsit sikerült megmosolyogtatnom, pedig az ápoló azt mondta, hogy ne nagyon várjak ilyet…”  „Piroska nénivel is beszélgettem egy kicsit, pedig eddig nem mertem…”  „ Tessék elképzelni, néhány beteg fiúval focizhattunk az udvaron, és utána megköszönték a játékot!...” „ Kiszedtük az ereszből ezt a nagy ecetfát is, a Tanárnőéknek nem is maradt már nagyon munka…” „Tetszett látni, amikor az egyik beteg behozta a babáit is, hogy azok is hallhassák a műsorunkat?” –ilyen és ehhez hasonló mondatok az én szívemet is lelkesítették és egyre inkább éreztem: ezért érdemes tenni! Ezek a diákok nem savanyú képpel, nem „szájhúzva” érkezek a szeretetotthonokba, és a kórházba, hanem várakozással, magukból adva simogatták meg az időseket, cipelték az iratkupacokat, vagy hordták a földet. Ahogyan ők megfogalmazták: nagy élmény volt! Pedagógusként ennél is nagyobb: ebben a szürkülő, és egymást csak „szemsarokból figyelő” világban ismét erőt kaphattunk azon elképzelésünkben, hogy a diákok még nem „romlottak”. Amit mi most kínálni tudunk nekik, akár ezen a programon keresztül is, az beég a szívükbe és egyszer talán a saját nagyszüleikkel, testvérükkel kapcsolatban is eszükbe jut.

A mi diákjaink elfoglaltak, tele van az órarendjük különórákkal, sportolnak, zenélnek, táncolnak. Akik pedig vállalkoztak erre a programra, sokszor le kellett a különóráikat mondani, vagy a másnapi dolgozatokra korábban tanulni. Megváltozott a rend, talán előrelátóbban kellett kicsit beosztaniuk a napjaikat. Ez pedig nagy önfegyelmező erő. Különösen úgy, hogy a munkák során sosem hagytuk őket magukra, barátokkal, ismerősökkel tették a feladatokat, és megismerhettek olyanokat is, akiket addig csak messziről láttak az iskolai folyosó túloldaláról. Azóta vannak, akik hétvégén is összejárnak, közös programokat szerveznek, olyanok beszélgetnek egymással, akik addig sosem. Az osztályok között kialakult egy másik közösség is, az „önkéntesek”, akik külön „hálót” alkotva tartanak össze.

Mivel az iskolánk és a heti rendszerességgel látogatott Schweitzer Szeretetotthon, és Bethesda Gyerekkórház egy órás utazásra fekszik egymástól, az utazás maga is nagy élmény volt. A diákok többször jegyezték meg a metrón szomorúan, hogy az emberek milyen savanyúak, nem mosolyognak. Így volt, hogy a tömegközlekedési járműveken mosolyogtatták meg az utazókat egy-egy kedves gesztussal. Nemcsak átadták a helyet a rászorulóknak, vagy lesegítették a lépcsőn, hanem egyszerűen csak mosolyogtak, vagy nevettek másra és egymásra is, amit láthatóan az idegenek is mosollyal nyugtáztak: nem elveszett a világ! Erre pedig nagy szüksége van a magyar embereknek: bízató gesztusokra, bíztató mosolyokra, gyerekektől is tanulva!

Köszönjük!                         

Szeretettel: Jaskó Dorottya, tanár

Beszámolók az önkéntes programról

-záró kérdőívek összesítése-

„Olyan emberekkel ismerkedhettem meg, és olyan pillanatokat élhettem meg, amit nem fogok elfelejteni!Tudtam, hogy ez nehéz feladat, de igazán akkor érthettem meg, amikor elkezdtem.
Szerintem nagyon sokat „adott„ ez a munka. Tapasztalatszerzésnek is mondható, és rájöttünk, hogy tényleg fontos a segítségnyújtás. Megtanultam magamról, hogy nem is viselek olyan könnyen egy-két megpróbáltatást, mint ahogyan gondoltam. De most már megedződtem! Az önkéntes munka azért fontos, hogy az emberek ne csak a saját problémájukkal törődjenek, és észrevegyék, hogy másoknak esetleg sokkal nagyobb szüksége van a segítségre. Elsőre úgy tűnik, hogy nagyon sok időt elvesz a hétköznapokból, de teljes mértékben megéri. Nagyon sok kedves emberrel találkoztam, és a többi önkéntessel is szorosabb lett a kapcsolatom.”(Demeter Anna, 9.c)

„A legnagyobb örömöt az okozta, hogy csak az ottlétemmel örömöt okozhattam másoknak.” (Vajda Zsófia 9.b)

„Az volt a legjobb, hogy segíthettünk az embereknek úgy, hogy még szórakoztató is volt.”(Szanyó Gábor9.c)

„Öröm volt, hogy kis kikapcsolódás volt a hétköznapokban. A világ jobb lenne, ha mindenki önkéntes munkát is vállalna.”(Albert Benjamin9.b)

„Megtanultam magamról, hogy közvetlenebbnek kell lennem. Fontos volt ez a munka, mert pl. az idősek otthonában szinte senkivel sem beszélnek, és szerintem kell valaki, akivel megoszthatják a „búbánatukat”. Új közösségbe kerültem, és újabb barátokra tehettem szert!” (Láng Boglárka 9.d)

„Az volt a legnehezebb, hogy olyan emberekkel kellett teljesen hétköznapi módon viselkedni, akik betegek. Sok olyan embert ismertem meg, akik hasonlóan gondolkodnak az ilyen dolgokról, mint az önkéntesség. Türelmesebb lettem a nehezebb természetű emberekkel.” (Kiss Sarolta 9.d)

„Öröm volt, hogy úgy segíthettem másokon, hogy közben a barátaim vettek körül, és közösen tettük ezt. Megismertem, hogy milyen úgy dolgozni, hogy semmit sem kapok érte, ezek mellett olyan emberek életébe nyertem betekintést, amelyekbe talán soha. A legjobb a jó társaság volt.” (Váczi András 9.b)

„A legjobb az volt ebben a programban, amikor az Igazgató Úr is megjelent Őrbottyánban. Megtanultam magamról, hogy jó kapcsolatteremtő vagyok.” (Bartha Botond 9.c)

„Azt képzeltem, hogy nagyon nehéz lesz rávenni magamat ezekre az alkalmakra, de mikor másodszorra mentem, szinte vágytam rá!”(Hegedűs Etelka 9.a)

„A legnagyobb öröm az volt, hogy láttam olyan arcokat, akik miattunk mosolyogtak!Már tudom értékelni a kis dolgokat is.”(Csókás Eszter 9.d)

„Megtanultam, hogy nem vagyok annyira kitartó, mint amennyire szerettem volna lenni. Ennek az egésznek a hangulata nagyon jó volt!”(Czövek Gyöngyvér 9.c)

„Megtanultam magamról, hogy tudok önfeláldozó lenni, és hogy másokkal is foglalkozhatunk magunkon kívül!” (Gondos Laura 9.b)

„Jóval türelmesebb lettem a húgommal, gondolom az idős emberek miatt, akik folyton ismételték magukat. Jó volt megismerni más generációt, tudni, milyen, ha beteg vagy, és milyen, ha magadtól segítesz. A legjobb az volt, amikor először találkoztam a diakonissza nővérrel, aki sokat mesélt a régi világról. (Szűcs Réka 9.b)

„Nőtt a tiszteletem azok iránt, akik ilyen területen dolgoznak. Közösségben sokkal több munkát elvégzek, mint otthon.” (Ujvári Réka 9.a)

„Általában nem szakítottam időt olyanokra, mint pl.segíteni gereblyézni, etetni, de most megtanultam. A sérülteket látva jobban becsülöm az egészségemet! (Szabó Enikő 9.b)

„Nehéz volt időt szakítani rá hétvégén, de számomra az volt a legnagyobb öröm, hogy segíthettünk az embereknek úgy, hogy még szórakoztató is volt.” (Szalay Sándor 9.b)

„Jó volt, ahogy láttam az idős nénik-bácsik arcán, hogy mennyire örülnek nekünk. Egy néni, meg egy bácsi külön örömöt jelentett nekem, mert velük valóban összebarátkoztam. Nem gondoltam volna, hogy igazi barátot találok, de Margit nénivel tényleg összebarátkoztam. Jobban megismertem az iskolába járó diákokat, és megtanultam magamról, hogy nem is vagyok olyan gonosz! Fontos az önkéntes munka, hogy meglássuk, aminek örülnünk kell. A fogyatékosok otthonában ezt könnyen meg lehet látni, hiszen örülhetünk annak, hogy egészségesek vagyunk.” (Erdélyi Kincső 9.a)

„Közelebb kerültem az önkéntes társaimhoz, türelmesebb lettem.” (Csere Zsuzsanna 9.a)

„Az volt szerintem a legnehezebb feladat, hogy nagyon nagy türelemmel és kitartással forduljak azok felé, akiknek valamilyen fogyatékosságuk van. Jó volt, hogy láthattam azokon az embereken, akikért tulajdonképpen végeztem ezt a munkát, hogy boldogok, és hogy örömöt szerezhettem nekik. Azt hittem, hogy az önkéntes munka unalmas és hogy nem igazán tanulhatok belőle, de sok tapasztalatot szereztem, és tudom azt, hogy vannak emberek, akiknek sokkal nagyobb problémájuk van, mégis próbálnak boldogok lenni.” (Varga Anita 9.b)

„A legnehezebb a fogyatékos emberekkel való együttlét volt. Erre bárhogy is próbál készülni az ember, mindenképpen megdöbbentő élmény. Jó volt beszélgetni az öregekkel, hiszen látszik rajtuk, hogy mennyire vágynak a törődésre. A bácsin, akit látogattam, mindig látszott, hogy mennyire örül, hogy itt vagyok, mikor mentem hozzá! Most már másképp gondolkodom az öreg és beteg emberek helyzetéről. Ez az egész biztos próbája volt a talpraesettségnek, a hűségnek és a becsületnek, hiszen nagy a csábítás, hogy az ember inkább hazamenjen. Szerintem egész jól kiálltam a próbát.” (Hegedűs János 9.c)

„Azt érezhettem, hogy értékes dologgal tölthetem az időmet. Sokszor elégedetlen vagyok a külsőmmel, meg panaszkodom, és mikor pl. Őrbottyánban voltunk, Isten újra tanított arra, hogy feleslegesen panaszkodom. Ezt nem úgy értem, hogy az ottani emberekhez képest szebb vagyok, hanem úgy, hogy rácsodálkoztam, hogy én másokhoz képest sokkal jobb helyzetben vagyok.” (Katkó Debóra 9.c)

„Azért fontos, hogy az emberek önkéntes munkát is vállaljanak, hogy meglássák az élet másik oldalát.” (Szanyó Gábor)

„Több lettem azzal, hogy elmentünk a Juhász Zsófia Szeretetotthonba, mert már át tudom érezni, hogyan élnek ezek a sérült, beteg emberek. A barátaim, családom meglepődött, hogy elvállaltam 11.-ben ezt a munkát, nagy dolognak tartották. Fontos, hogy mindenki megismerje, milyen azoknak az embereknek az élete, akik teljesen más körülmények között élnek. Örömöt tudtunk szerezni beteg embereknek, hasznosan töltöttem el az időt. Közben megismerkedtem pár emberrel a suliból, akiket nem is láttam eddig talán. (Khoór Flóra 11.a)

„Jó közösségben dolgozhattunk, szórakozhattunk. Sokkal barátságosabb környezettel volt dolgunk, mint vártam. Barátokra tettem szert, egy nagyon jó közösség tagja lettem/lehetek. Megtanultam, hogy sokszor alaptalanul félek dolgoktól.” (Kovács András 9.c)

„Most már jobban tisztelem azokat, akik ilyen munkát végeznek, mert tapasztalhattam a nehézségéből. Fontos, hogy az emberek önkéntes munkát vállaljanak, mert megismerhetik azokat, akik rosszabb helyzetben vannak náluk, és talán jobban értékelik majd saját helyzetüket és egészségüket.”(Csöregi Endre 9.b)

„Nehéz volt az elején a Juhász Zsófia Szeretetotthonban az, hogy ne féljek ránézni az ott élőkre. Kicsit féltem…Olyan mások, és sajnáltam őket. Megviselt az elején, hogy ilyen nehéz sorsúak is vannak. Sok szeretetet kaptam azoktól, akiken/akiknek segítettem, akivel jót tettem. Valóban szebbé tehettük mások idejét. Ajánlanám másoknak is, mert jó csapat, jó közösség volt, akikkel együtt tehettünk jót. Megismertem egy végtelenül aranyos, tündéri nénit, akivel nagyon megszerettük egymást. Biztosan meg fogom még látogatni!” (Kemenes Anna 11.c)

„Jobban el tudom fogadni a sérült embereket, teljesen más a hozzáállásom. Örültek nekünk, és szívesen fogadtak, ez nagy örömöt jelentett. Megtanultam, hogy jó segíteni, sok helyzetben felismertem, hogy nekem mi nehéz és mi nem. Az volt a legjobb, hogy sok emberrel találkoztam, akikkel tudtam beszélgetni!” (Zsellér Piroska 9.c)

„Jó volt látni, hogy az idősek örülnek minden szónak, már a fiatalokkal való találkozásnak is. Összehozza a csapatot, akik részt vettek benne. A legjobb volt hallani az idősektől, hogy mennyire megelégedettek a sorsukkal, hogy elfogadják, el tudják fogadni Isten akaratát az életükben.” (Varga Zsófia 12.e)

„Nagyon jó volt a társaság is, éppen ezért a kicsit nehezebb munkákat is örömmel végeztük. A programnak csapatkovácsoló ereje van, talán még mások életébe is betekintést nyertünk. Jó volt, hogy láttam, hogy valaki annak is örül, ha „csak” én megyek oda hozzá. Újra csinálnám az egészet szívesen. Megtanultam, hogy ahhoz képest, hogy mindenki -néha én is- azt hiszi, hogy türelmetlen, ez nem így van!”( Katona Annamária 11.c)

„A legjobb az volt, hogy beszélhettem idős, tapasztalt emberekkel, kaphattam tanácsot Istennel kapcsolatban. Egy volt diakonissza bíztatott a keresztyén életre, megerősített. Rájöttem, hogy nem könnyen tudok társalogni. Az önkéntesség megtanít arra, hogy viszonzás nélkül is tudjunk dolgozni. Annyit változtatnék a programon, hogy többet lehessen menni, akár egész évben, és tovább tartson a program!” (Szabó Levente 9.b)

„A legnehezebb feladat az volt, hogy a nénik, akikkel jókat beszélgettünk, sokszor nem emlékeztek ránk a következő találkozáson. A legjobb a hála, a szeretet, amit az idős emberektől kaphatunk, és látni azt, hogy tudtunk másokon segíteni. Megtanultam, hogy oda kell figyelnünk embertársainkra, és sokszor le kell mondanunk a saját vágyainkról. Fontos volt ez az önkéntesség, szerintem ez rendkívül jó dolog, és nem csak az önkéntes kap többet, hanem másoknak is örömöt szerez. Nincs annál jobb érzés, mint amikor a Te munkádnak köszönhetően más embereket boldognak látsz! Szerintem ez az egész önkéntesség a Bibliára épült. Mert a szeretet, az odafigyelés, önfeláldozás, minden, amit ez a program igényelt, a bibliai szemléletet tükrözi. A legjobb az idősekkel való beszélgetés volt, mert rengeteg élettapasztalattal rendelkeznek, és rendkívül jó tanácsokkal láttak el!” (Durst Hanna 9.b)

11.-es BESZÁMOLÓ:

Jaskó Dorottya tanárnő keresett meg, hogy vegyek részt a programba, mint idősebb diák, aki segíthet a kisebbek terelgetésében. Nagyon örültem, hogy megkeresett, ugyanis már korábban is gondolkoztam azon, hogy jó lenne önkéntes szolgálatot vállalni. Most először végeztem önkéntes munkát és nagyon élveztem. Sajnos nem tudtam eljutni minden megjelölt alkalomra, de ahova igen, oda örömmel mentem és remélem ez látszott is rajtam.

Első alkalommal a Bethesda Gyermekkórházba mentem kertet rendezni, itt egy közel nyolcembernyi levél- és földkupacot kellett egy konténerbe átlapátolni valamint gallyakat aprítani. Majdnem másfél órán keresztül dolgoztunk mind a tízen megállás nélkül és nagy siker volt, mikor az idő elteltével láttuk, hogy jelentősen csökkentettük a halom nagyságát. A legjobb az ez után kapott zsíros kenyér és jutalom csoki volt.

Legközelebb a Schweitzer Albert Szeretetotthonba jutottam el, ahol - Jaskó tanárnő ajánlására – egy végtelenül kedves, aranyos nénivel barátkoztam össze. Már az elején megtaláltuk a közös hangot és minél többet beszélgettünk, annál több közös pontra derült fény. Kiderült, hogy Margitka néni is magyar tanár volt, akár csak a nagymamám és neki is van egy Panni nevű unokája (a család Panninak szólít engem). Én szoktam szavalni illetve énekelni és nagy örömmel mutattam be neki mit tudok, ő meg még nagyobb örömmel hallgatott meg. Nagyon szeretjük Erdélyt és Margitka néni is vallja, hogy egy magyar embernek életében legalább egyszer el kell utaznia oda. Külön kellemes meglepetés volt mindkettőnk számára, hogy első beszélgetésünk végén kiderült, hogy Margitka néni is katolikus, akár csak én és ez – ahogy ő mondta – nagyon megörvendeztette a szívét. Még egy alkalommal beszélgettünk, mikor előadtuk a húsvéti műsort.

Számomra a legnehezebb és legmegrázóbb a Juhász Zsófia Szeretetotthonban tett látogatásunk volt. Mindig tartottam kicsit a súlyosan fogyatékos, beteg emberektől és itt belőlük elég sok volt. ☺ Akkor könnyebbültem meg illetve oldódtam fel egy kicsit a körükben, mikor kiálltam eléjük és elkezdtem énekelni. Nagy élmény volt ilyen erősen tapasztalni a zene mindenek feletti, hatalmas erejét, látva, hogy a betegek mindegyikét megérintette és vagy ritmusra mozogtak, vagy hangokat adtak ki, de valamit mindenkiből kihozott. Az itt végzett kerti munkát kellemesen kimerítőnek éreztem.

Összességében nagyon hasznosnak, építő jellegűnek tartom az efféle szeretet-szolgálatot mind a magam, mind a társaim számára, valamint azoknak is akiknek/akiken segíthettünk.

Köszönöm, hogy részt vehettem ebben a programban. Remélem a jövőben is lesz az utánuk következőknek lehetősége arra, hogy ilyen szervezésben részt vegyen.

Kemenes Anna 11.c osztályos tanuló

9.-es BESZÁMOLÓ

Az önkéntes program, ami februárban indult, ezekben a napokban zárult le. A Társ-program három református intézményben zajlott. Az elején még helyüket nem találó közel 35 önkéntes mostanra talpraesetten kezeli a nehéz helyzeteket is. A program keretében nem csak kertrendezésben és takarításban nyújthattunk segítséget, hanem a gondozottakkal is megismerkedhettünk, összebarátkozhattunk.

Első tapasztalatainkat a Schweitzer Albert Szeretetotthonban szerezhettük meg, ahová a későbbiekben legtöbben és legtöbbször látogattunk el. Leggyakrabban a 91 éves Margit néni ajtaján kopogtattunk, aki már 18 éve lakik az otthonban, és segít be a mindennapi életben. Mindig mosolyogva fogadott bennünket a bibliaóra és a vacsora között. A beszélgetéseink nem egyoldalúak voltak, mint sok másik idős néninél, mert nem csak ő mesélt nekünk, hanem kíváncsi volt a mi életünkre és gondolatainkra is. Mesélt nekünk a diakonisszák munkájáról, amiről mi már nem nagyon hallhatunk, csupán a nénihez hasonlóan még élő utolsó diakonisszáktól. Élete során bölcsődékben, árvaházakban, kórházakban, fogyatékosokat gondozó és idős otthonokban szolgált. Láthattunk régi fényképeket, például a diakonissza testvérek csoportképét, vagy kis gondozottjaival készült közös képeket, akiket saját gyermekeiként szeretett és nevelt. Sokat mesélt nekünk az akkori időkről, az élete folyamán őt éltető hitéről, testvéreiről és szigorú szüleiről, akik nem támogatták őt önfeláldozó munkájában. Találkozásaink során többször is megajándékozott bennünket egy-egy igével, és az élete során szerzett tapasztalataival. Beszélgetéseink általában hirtelen értek véget, mert Margit néni a vacsora szétosztásában segédkezett. Reméljük még lesz alkalmunk találkozni vele, és barátságunk itt még nem ér véget.

A Juhász Zsófia Szeretetotthonba a nagy távolság miatt csak egyszer mentünk el, de az az egy nap is sok új élményt tartogatott számunkra. A nap elején a fiúk a kültéri színpadot hozták használható állapotba, mi pedig az udvaron tavaszi nagytakarítást végeztünk néhány gondozott társaságában. Miközben dolgoztunk, az intézmény egyik lakója egy padon üldögélve közel egy órán keresztül imádkozott. Munkánk végeztével egy kis húsvéti műsort adtunk elő, amit az intézmény összes mozdítható betege megnézett. Különösen élvezték a zenés, éneklős darabokat. Műsorunk közben egy fiatal lakó elment a babájáért, és behozta a terembe, hogy ő is élvezhesse az előadásunkat. Reméljük még lesz alkalmunk ide is visszatérni, ebbe a keserédes légkörű intézménybe.

A Bethesda Gyermekkórházban különböző vírusok miatt nem nagyon találkozhattunk a gyerekekkel, csak az udvaron tudtunk munkálkodni, talán a következő évfolyamnak több lehetősége lesz velük is találkozni.

Az együtt töltött idő alatt sok évfolyamtársunkkal megismerkedtünk, összerázódott a csapat. Köszönjük a szervezőknek, hogy megmutatták: az életnek van más oldala is. És külön köszönet Jaskó Dorottya és Wrábel Judit tanárnőnek, valamint Tombor László igazgató úrnak, akik megszervezték és lebonyolították az egész programot.

Erdélyi Kincső, Ujvári Réka  9.a
Szerkesztette Ofi dátum 2014.11.26. 14:29:35