Jógyakorlatok

Tájékoztató kiadvány a fogadó szervezetekről

Váci Egyházmegyei Ifjúsági Iroda

A Közösségi Szolgálat bevezetése remek lehetőség Egyházunk számára a társadalom felé való nyitásra, továbbá szemléletformálásra. A közösségiségnek és a szociális érzékenységnek nemcsak kultúráját, hanem spiritualitását is megéreztethetjük a hozzánk érkezőkkel. A hozzánk forduló diákok valós igényére válaszolunk kezdeményezésünkkel, és reméljük, sok diák tetszését elnyerjük kisfilmünkkel is, melyet 110 iskolához eljuttattunk.

A Váci Egyházmegyei Ifjúsági Iroda és a Váci Egyházmegye Ifjúságáért a Fiatalokkal (VIFI) Alapítvány koordinálásában összegyűjtöttük a közösségi szolgálat általunk összefogott 47 Fogadó Intézményének listáját, melyek a Váci Egyházmegye területén élő tanulók számára elérhetők.

Programunk reményünk szerint 4 megye diákjai, és nem feltétlenül csak a vallásos tanulók érdeklődésére tarthat számot. A Váci Egyházmegye ugyanis lefedi teljes Nógrád megyét, Pest megye jelentős részét, továbbá Jász-Nagykun-Szolnok megye és Heves megye töredék részét. A füzetünkben feltüntetett fogadó helyszínek jelentős része vallási hovatartozástól függetlenül nyitottan vár mindenkit.

Kívánjuk, hogy örömükre szolgáljon kiadványunk, mely innen tölthető le!

Dr. Farkas László, váci egyházmegyei ifjúsági lelkész

 

 

„Jól értjük a törvényalkotónak a szándékát, hogy a fiataljainknak legyen élménye arról, hogy valamit tesznek a közösség javára, szépítik környezetünket, valakinek a segítségére sietnek, és ezt nem pénzért teszik. Ez az ingyenes ajándékozás kultúrája. Pontosan az a kultúra, ami a legnemesebb módon, vagy a szó legszebb értelmében bennünket emberré nevesít, emberré formál.”

Dr. Beer Miklós, a Váci Egyházmegye püspöke

 

Folyamatosan tesszük közzé a friss információkat a Váci Egyházmegye hivatalos ifjúsági portálján, a www.mente.hu oldalon.

 

Szerkesztette OFI dátum 2015.02.27. 11:37:17