Cikkek

Pályázati felhívás - „Segítő diákok”

Pályázat az Iskolai Közösségi Szolgálat program megismertetésére. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (továbbiakban: OFI) nyílt pályázatot hirdet Magyarországon a középiskolákban nappali képzésben 2016. január 1-jét követően érettségi vizsgát tevő tanulók; valamint az iskolai közösségi szolgálat programot koordináló pedagógusok (például: osztályfőnökök) számára az iskolai közösségi szolgálat programok széles társadalmi körben való megismertetése céljából.

A pályázat szakmai indoklása

A közösségi szolgálat iskolai bevezetése egy olyan kulcsfontosságú eszköz a felnövekvő generációk nevelésében, amelyben három tényező – oktatás, önkéntesség és társadalmi felelősség-vállalás – együttes hatása révén alakulhat ki a másokat segítő cél és attitűd az élményközpontú pedagógia, illetve a tapasztalati úton történő egymástól való tanulás által.

Jelen pályázat keretében olyan eseményekről készült dokumentumokat, alkotásokat kívánunk összegyűjteni és közzétenni, amelyek az iskolák épületein belül is és azokon kívül a közösségi szolgálat keretei között megvalósított tevékenységeket mutatják be.

1. A pályázat célja

Célunk az OFI által felkért szakmai zsűri által kiválasztott azon jó példákat bemutató pályaműveket közzétenni, amelyek elősegítik az iskolai közösségi szolgálat bevezetését és megvalósítását, illetve azok széles társadalmi körben való megismertetését.

A pályázat során összegyűjtött, majd értékelt és közzétett alkotások segítsék megismertetni a közösségi szolgálat alapvető céljait, szemléletét, egyénre és társadalomra gyakorolt hatását.

A pályázat további céljai:

– minél nagyobb számban legyenek jelen az OFI www.kozossegi.ofi.hu portálon olyan bemutató/bemutatkozó beszámolók, alkotások, hasznos gyakorlati példák, amelyek segítséget jelentenek a közösségi szolgálati tevékenységek szervezésében;

– minél több szereplő, tevékenység és élmény bemutatási lehetőségének megteremtése;

– elősegíteni az érintettek közötti egymástól való tanulást, a hálózat-építést;

– minél nagyobb nyilvánosságot kapjon az iskolai közösségi szolgálat.

2. A pályázat kategóriái:

„A” kategória: A középiskolákban nappali képzésben tanuló diák(ok) által készített 2-4 perces film, videoklip.

„B” kategória: A középiskolákban az Iskolai Közösségi Szolgálat programot koordináló pedagógus(ok), osztályfőnök(ök) által a megvalósított (megvalósuló, folyamatban lévő) program 2-3 oldalnyi szöveges-képes ismertetése.

Jelen pályázati felhívásra egy pályázó csak egy kategóriában pályázhat, de egy kategóriában több (maximálisan 3 db.) pályázat is beadható.

3. A pályázat szakmai követelményei

A bemutatott pályaművekben kapjanak szerepet az alábbi szakmai elvek:

Szociális kompetenciák fejlesztésének megvalósulása tapasztalati tanulás útján.

A kettős cél elve: egyszerre kell a szolgálatjellegnek és az élménypedagógia alapú tanulásnak megvalósulnia.

A kölcsönösség elve: A segítő és a segítségre szoruló között partnerség, együttműködés, elfogadás teljesül, adott esetben a helyi közösség tagjaival való közös tevékenység során is.

4. A pályamunkák díjazása

„A” kategóriában:

A legsikeresebb diák pályázók számára az OFI értékes könyv- és ajándékcsomagot, az evopro Kft. 3 db digitális fényképezőgépet; az OTP Bank Nyrt. 10 db kulacsos hátizsákot ajánl fel.

„B” kategóriában

A legsikeresebb tanári pályázók díjazására az OFI értékes könyv-ajándékcsomagot, az evopro Kft. 20 db pendrive-ot; az OTP Bank Nyrt. pedig 10 db Capuccino szettet ajánl fel.

Mindkét kategóriában a pályázók elismerő oklevélben részesülnek.

5. A pályázók köre

„A” kategória: Valamennyi magyarországi székhelyű középiskola tanulói jogviszonnyal rendelkező diákja(i), akik iskolai közösségi szolgálatot végeznek.

„B” kategória: Valamennyi magyarországi székhelyű középiskola koordináló pedagógusa, illetve osztályfőnöke.

6. Egyéb tudnivalók:

A pályázók a pályázat benyújtásával hozzájárulnak ahhoz, hogy a benyújtott szakmai programjukat, valamint annak részét képező vizuális, audiovizuális dokumentációjukat – további pályázók hasonló dokumentációjával együtt – az OFI felhasználhassa, továbbá azokat jó példaként bármely adathordozón közzétegye (terjessze, a nyilvánossághoz közvetítse), valamint bemutassa a pályázóknak nyújtott külön ellenszolgáltatás nélkül.

Nem részesülhet díjazásban az a pályázó, aki valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett.

Nem részesülhet díjazásban annak a pályázónak a pályázata, amelynek megvalósítása, illetve a megvalósítás módja vagy eredménye

– alapvető emberi vagy alkotmányos jogot sért;

– a nemzet, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, valamint más nemzetek méltóságának és a társadalom más alapvető érdekeinek sérelmével jár, így különösen a közrendbe, a közerkölcsbe, a család és a kiskorúak védelmének követelményébe ütközik;

– nem áll összhangban a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvényben, továbbá a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletben foglaltakkal.

7. A pályázatok benyújtásának módja és helye

A pályamunkákat mindkét kategória esetén elektronikus formában kell benyújtani, „Segítő diákok” jelige feltüntetésével az e-mail tárgyaként.

„A” kategória esetén

A pályamunkákat elektronikusan, mp4 formátumú fájlban a pályázó nevén (vezetéknév­keresztnév) mentve kell benyújtani. Mobiltelefon felhasználásával készített, alkotással is lehet pályázni.

Rövidfilm és videoklip esetében, amennyiben a beadott pályamű tartalmaz bármilyen nem a pályázó által készített művet vagy annak részletét (zene, film, fotó), akkor a pályamunkához csatolni kell a felhasznált mű készítőinek (kiadó illetve jogtulajdonos) írásos beleegyezését.

Szabadon felhasználható zeneművek: http://freemusicarchive.org

„B” kategória esetén

A pályamunkákat elektronikusan Word formátumban (doc; docx) kell beküldeni, illetve a kapcsolódó képi dokumentációt is Word állomány részeként, beszúrva kérjük eljuttatni.

További benyújtandó dokumentumok:

A pályázó személyes adatlapja (1. számú melléklet), több pályamunka esetében is csak egy példányban szükséges kitölteni.

Aláírt adatkezelési és szerzői jogi nyilatkozat (2. számú melléklet).

Beküldési cím: kozossegi.szolgalat@ofi.hu

8. A pályázatok benyújtásának határideje: 2014. január 08. 24.00 óra

– A pályázatok benyújtásának módja: e-mailben, csatolt Word dokumentumban, illetve csatolt mp4 formátumú fájlban.

A határidőn túl, vagy nem megfelelő formátumban érkezett pályázat érdemi bírálat nélkül elutasításra kerül.

9. Hiánypótlás

A pályázat során hiánypótlásra nincs lehetőség.

10. A pályázatok elbírálásának szakmai szempontrendszere

A pályázatok értékelését az OFI által kijelölt szakmai zsűri végzi aszerint, hogy a pályázatra benyújtott alkotás mennyiben felel meg:

  • a helyi közösség javát szolgáló tevékenység(ek)nek (az iskola és a diák lakóhelye közvetlen környezetében),
  • a diákok feladatválasztása az önkéntesség elv érvényesülésének,
  • szociális kompetenciák fejlesztése a tapasztalati úton történő tanulás során,
  • kölcsönösség elvének, azaz a partneri viszony a segítő és a segítségre szoruló, a diák-pedagógus között, illetve a résztvevő intézmények, szervezetek között,
  • a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletben az iskolai közösségi szolgálatra vonatkozó előírásokban foglaltaknak.

11. A Pályázók döntést követő kiértesítése

A szakmai zsűri döntését követően 15 munkanapon belül a díjazott pályázók listáját az OFI közzéteszi az Iskolai Közösségi Szolgálat hivatalos honlapján (http://kozossegi.ofi.hu), továbbá e-mailben értesíti azokat a pályázókat, akiknek pályamunkái publikálásra kerülnek.

Az eredményhirdetés várható időpontja: 2014. január 27.

12. A pályázati felhívás jogi háttere

"Jelen pályázati felhívás, illetve pályázatok tekintetében elsősorban a 2011. évi CXC tv. (Nemzeti köznevelésről szóló törvény), a 20/2012. EMMI rend. (nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról), az 1999. évi LXXVI tv. (szerzői jogról szóló törvény), az 1959. évi IV. tv. (Ptk.), a 2011. évi CXII. tv. (információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról) rendelkezései az irányadóak."

13. A pályázattal kapcsolatosan további információkat az alábbi elérhetőségen kaphatnak:

http://kozossegi.ofi.hu

kozossegi.szolgalat@ofi.hu

 

Pályázati adatlap

Pályázati nyilatkozat

 

3logo_iksz_evopro_otp
Szerkesztette OFI dátum 2015.07.28. 9:44:29