Hírek

A mai fiatalokhoz meg kell találni a kulcsot

Beszélgetés Kövesdy Katalinnal, a Cseppkő utcai óvoda igazgatónőjével (Szelke László, 2014. június 5.)

       Kérem Katalint, hogy röviden mutatkozzon be.

25 éve vagyok óvónő, nagyon sokáig abban az óvodában dolgoztam, ahol az óvodás éveimet is töltöttem. Elég tudatosan készültem erre a pályára. Az óvodai munkám mellett bűnmegelőzéssel, közlekedésre neveléssel foglalkozom. Elég sokrétű a tevékenység, amit folytatok, gyakorlatilag egy-két kitekintésen kívül csak a gyerekekkel foglalkoztam, nagyon fontos a számomra ez a korosztály, ők állnak igazán közel hozzám. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyobbakkal is tudok foglalkozni, rendezvényeken, iskolai órákon, amikor életvezetési ismereteket oktatunk.

-     Mióta dolgozik a Cseppkő utcai óvodában, milyen volt az óvoda, mielőtt ön ideérkezett, és   és vajon most milyen a Cseppkő utcai óvoda?

Egy évvel ezelőtt kaptam a megbízásomat az óvoda vezetésére, az a megtiszteltetés ért, hogy gyakorlatilag megkerestek ezzel a lehetőséggel, én pedig amikor megismertem az óvodát, akkor nagyon nagy szeretettel fogadtam el, hiszen az egyik nagyon fontos dolog a számomra a valódi integráció megvalósítása. Évek óta dolgozom integrációban, tehetséggondozásban, és nagyon fontosnak tartom, hogy a különleges bánásmódot igénylő gyerekek megkapják azt a közösséget, ahol ők érvényesülni tudnak, ahol az ő sok szeretetük, odafigyelésük, érzékenységük értékelhető a többiek számára, és ezáltal oda-vissza tanulnak-tanítanak a gyerekek. Ez az óvoda a Fővárosi Önkormányzat kezelésébe 2012. december 30.-án került, és az volt a kiemelt cél, hogy a valódi integráció megvalósuljon. Előtte 17 évig működött az intézmény, Elek Ilona vezetésével, aki nyugdíjba ment és most hála Istennek megkapta a Bárczy-díjat pedagógus-napra. Korábban csak a gyermekvédelmi intézmények számára volt nyitott az intézmény, tehát ugyanolyan óvodaként működött, de külsős gyerekeket nem fogadtak. Ez most megváltozott, és az én feladatom volt a tavalyi évben, hogy egészen új, különleges, valódi integrációt megvalósító intézményt tudjak beindítani és üzemeltetni. Ez egy nagyon nehéz év volt. Gyakorlatilag a kerületben, fővárosban nem tudták a családok, hogy ez egy létező intézmény, miután csak zártkörűen működött, és gyakorlatilag meg kellett ismertetni az intézményt a környező kerületekkel, családokkal. Fel kellett vennünk a kapcsolatot a gyerekorvostól kezdve a védőnőn át mindenkivel. Gyakorlatilag olyan volt, mintha egy teljesen új intézményt indítottunk volna. Ami nagyon szép feladat, én azt gondolom, és nem ijedtünk meg tőle, de alapokban kellett megváltoztatni az intézmény felépítését, gondolkodását, működését. Meg kell tanulnia az itt dolgozó óvoda- pedagógusoknak ezt az egészen más szülőkkel való kapcsolattartást, a kommunikációt külső szervezetekkel, családsegítővel, nevelési tanácsadóval, szakértői bizottsággal, és ehhez nagyon sok fejlődésre volt szükség. Bár szakmailag magas színvonalú munkát végeztek eddig is-ez nem volt kétséges-de ez mégiscsak egészen más. Most tanulunk közösen és nagyon sokat fejlődtünk ebben az évben.

-     

       Mi az, ami a legkönnyebb volt, és mi az, ami talán a legnehezebbnek bizonyult az egy év alatt?

Gyakorlatilag az intézménynek az egész struktúrája megváltozott, hiszen nemcsak a sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja zajlik, hanem mellette a gyermekotthonokban élő gyerekeknek az integrált nevelése, ami egy egészen speciális feladat. Legnehezebb ebben a dologban a szemléletváltás. Tehát az a fajta gondolkodásmód, hogy akik a gyermekvédelmi rendszerben élnek, ők ugyanolyan gyerekek, ugyanolyan érzésekkel, képességekkel, mint akik családban nőnek fel. Bár vannak különleges feladatok velük szemben, nyílván szociálisan egészen másképpen fejlődnek, de ettől függetlenül ők ugyanolyan gyerekek, mint bárki, aki egy családból érkezik. Azt gondolom, hogy a társadalom érzékenyítése ebből a tekintetből a legfontosabb feladatunk, és a valódi integráció is erről szól, hogy ne csak az intézmények zárt falai között éljenek ezek a gyerekek, hanem legyen nyitott egy ilyen intézmény és ebben az ötvenedik születésnapját ünneplő Cseppkő Gyermekotthon kitűnő partner. Nagyon jó az együttműködésünk velük és pont ennek keretében lesz holnap, június 6.-án a közösen szervezett közbiztonsági napunk is, amely az életvezetési ismeretekről szól, és várunk külsős családokat, vendégeket. A Cseppkő Gyermekotthonban élők meghívták az osztálytársaikat és itt fogunk együtt eltölteni egy nagyon kedves délutánt. A legfontosabb, hogy az itt élő családok megismerjék a gyermekotthonok életét, hogy ugyanúgy élnek a gyerekek, mint bárhol máshol, mintha nagyon sok testvér együtt élne. Ami nagyon nagy előny nekünk, hogy saját gyógypedagógusunk van, saját logopédusunk van, és olyan szakértő a gyógypedagógusunk, aki elismert ember az autizmus szakterületén. Gyakorlatilag a kollégák elhivatottsága volt a legkönnyebbé váló út a megvalósításhoz, és a legnehezebb a szemléletváltás, a társadalom érzékenyítése.

-    Mióta létezik az óvodában közösségi szolgálat program, mik a tapasztalatai az iskolai közösségi szolgálattal kapcsolatosan az intézményen belül? Milyen előnyei, nehézségei,kritikus pontjai vannak a programnak?

2013 szeptemberében értesültünk arról, hogy lehetőségünk van arra, hogy közösségi szolgálatban részt vegyünk, elsők között jelentkezett a Cseppkő óvoda erre a feladatra, mert azt gondolom, hogy ez egy nagyon-nagyon jó elképzelés, hiszen a 14-18 éves korcsoportba tartozó gyerekeknek nem igazán van elképzelése arról, hogy mi az, amivel ő igazán szeretne foglalkozni.   Ennek a programnak a legnagyobb előnye, hogy több területen is kipróbálhatja magát a diák, elmehet több szervezethez, sok civil szervezet, és sok állami intézmény van a programban. Nagyon sok szakmát megismerhetnek, ezáltal könnyebbé válhat az a fajta pályaválasztás, ami azt gondolom, hogy most már egyre nehezebb a gyerekek számára. Annak idején a középiskolákban nem volt ez újdonság, minden évben jártunk dolgozni, mindig volt egy hét, és ténylegesen egy picikét bele lehetett kóstolni a felnőtt életbe. Gyakorlatilag lehetőség van átfogó képet kapni arról, hogy amit választok, az az én életutam lesz-e vagy sem. Nem gondolom, hogy ezt ők ennyire tudatosan élik meg, de nem is kell. Megkínálni kell a gyerekeket a lehetőséggel, és elindítani egy úton, és ehhez kell azután támogatást nyújtani. Az óvodai élet, a gyerekekkel való foglalkozás nagyon különleges dolog. Nagyon kevés embernek van olyan pedagógiai érzéke, ami alkalmassá teszi őt erre. Nagyon érdekes, hogy nem feltétlenül a jó tanulókból lesznek a jó pedagógusok. Ez egy vele született képesség kell, hogy legyen, hogy őszinte szívvel, nagy szeretettel forduljon valaki a gyerekek felé, mert akkor hallgatnak rá. Ezt nem lehet megtanulni. Nagyon sok mindent meg lehet tanulni, de ezt nem. Ez vagy van, vagy nincs. Mindenképpen ki kell, hogy próbálja magát gyerekek között, aki erre a pályára készül.

Milyen tevékenységeket végezhetnek a Cseppkő Óvodában a diákok?

Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, hogy idejöhettek diákok, belekóstolhattak kicsit az óvodai életbe, nyilván hogy nem akkora felelősséggel, mint a diplomások. Mind a két oldal nagyon pozitívan élte meg ezt a lehetőséget, hiszen a diákok még önfeledten tudnak játszani. Attól, hogy ők igazán nagy örömmel játszottak a gyerekekkel, ezáltal az óvodapedagógus egyik legnagyobb feladatát valósították meg, azt, hogy egy játékot hogyan kell irányítani. Az óvodai játékot legjobban azzal lehet irányítani, ha az ember örömmel játszik. Ezután a gyerek is átveszi az öröm-érzést, és tud a tevékenységekbe bevonódni. Nekünk ez egy abszolút pozitív élmény volt, hogy a gyerekek hason csúsztak, kukás autóztak, mindent megcsináltak, mindeközben pedig szépen folyamatosan érzékelték azt, hogy a gyerekekkel hogyan kell bánni. Mik azok a nehézségek, amelyek adódhatnak, hogy egy 2 órás időtartam mennyire fárasztó gyerekek között, mert nagyon kell figyelni. Mind a két oldal csak pozitív élményekhez jutott ezáltal, és ezért visszajáró diákjaink vannak, folyamatosan várják a program kiírásokat, hogy mikor jöhetnek ide, most már mindenhonnan jelentkeznek, most már terjed a hírünk, hogy itt mennyire jó a Cseppkő Óvodában közösségi szolgálatot végezni. Amikor ideérkeznek, azt mondják, hogy ez a világ legkönnyebb munkája. Amikor elmennek, mindig beszélgetünk velük, hogy hogyan érezték magukat, mit szeretnének még esetleg kipróbálni. Kézműveskednek, udvari játékot irányítanak, mindig el szokták mondani, hogy nem is olyan könnyű, mint ahogyan ezt gondolták.

-     A felkészítés hogyan zajlik, van-e napirendszerű, tervezett felkészítése ennek a programnak?

Minden esetben, ha új diákok érkeznek, akkor egy előzetes beszélgetéssel kezdjük a programot. Ezt egyébként kiemelt feladatunknak tekintjük, mert nem lehet egy diákot csak úgy beengedni egy óvodai csoportba. Előtte mindenképpen szeretnénk őket egy kicsit megismerni. Egy pedagógusnak van annyi érzéke, hogy el tudja dönteni, hogy ki hogyan viszonyul a dolgokhoz, és hogyan fogja majd magát jól érezni. Tehát egy egyórás beszélgetés kell ahhoz, hogy a gyerekek elinduljanak. Nyilván, akik már voltak nálunk, azokkal csak nagyon röviden átbeszéljük, hogy mi lesz a mai program, kézműves, dekoráció, éppen mit szeretnénk. Ők már ismerik a gyerekeket, csoportokat, tudják, hogy mire számíthatnak. Az újaknak kell a felkészítés. Nagyon nehéz nekik, mert egyedül jönnek ide. Azt sem tudják, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, hogy fog ez történni. Mi nagyon nagy szeretettel fogadjuk őket, és nagyon hamar megnyugszanak, otthon érzik magukat nálunk. Elbeszélgetünk velük, és utána mehetnek be a gyerekekhez. Megmondjuk nekik, hogyha segítségre szorulnak, kihez fordulhatnak, mennyire vonódhatnak bele az óvodai életbe, mi az, amit tehetnek, felemelheti-e a gyereket, felállíthatja-e az asztalra, egy 14 éves diák ezt nem biztos, hogy tudja, mert otthon lehet, hogy a testvérét a szekrény tetejére is felállítja. Az óvodai szabályokat be kell tartania és tartatnia. Nem mindenkinek sikerül, de megtanulható. Nyilván akadnak ellenállók a kamaszok körében, hogy miért így, miért úgy, utána elmagyarázzuk nekik, hogy mi történik, ha ezt nem tartják be.

-     Nem kevésbé izgalmas kérdés a lezárás.

Ami nehézséget okoz ebben a dologban, az az, hogy nagyon rövid ideig vannak itt a gyerekek. Mi felhívjuk a figyelmüket, legalább 6 órát töltsenek el itt, hogy igazán megismerjék ezt a tevékenységet, ne az első, vadidegen hatás legyen a döntő. Ettől függetlenül nagyon rövid ideig vannak itt nálunk, ez a legnehezebb. Megpróbálunk érzelemben, tudásban nagyon sok mindent belesűríteni ebbe a 6 órába. Szerencsére be is tartják, legalább háromszor jönnek, tényleg érzik, hogy kell a felkészítés. Többször előfordult olyan, hogy a diákok előre készültek. Origami szakkör volt, a következő alkalommal hozták a könyvet, a papírt, hogy ők kitalálták, hogy mit fognak hajtogatni. Számunkra azt igazolja, hogy tudtunk olyan dolgot nyújtani, amivel náluk elindult a pedagógiai gondolkodás. Nem biztos, hogy ezen a pályán fognak elhelyezkedni, de az életre való nevelésben, hogy ők édesanyák, édesapák lesznek, abban is egy nagyon nagy lépés, hogy ők ezt megtanulják, hogyan tudnak adni egy gyereknek. Ha valahova megyek, oda készülök, tiszta szívvel, lélekkel.

-    Katalin korábban említette a pályaorientáció fontosságát, a családi életre nevelést illetve a felelősségvállalást. Lehet-e még valami másra is jó az iskolai közösségi szolgálat?

Azt gondolom, hogy nagyon fontos szerepet kap a közösségi szolgálat abban a tekintetben, hogy a felnőtt társadalom hogyan fogadja a fiatalokat. Régen, amikor pedagógusként elhelyezkedtek, a különbség finomabb volt. Most ez elszakadt. Vannak a felnőttek és a diákok, külön-külön. Nincs kapcsolat, nincs együttműködés a generációk között. Nagyon szeretek fiatalokkal dolgozni, az Eltérő Sebesség Egyesületben is fiatalokkal dolgozunk ott együtt önkéntesként és szintén közösségi szolgálatként. Fontos a pedagógiai pályán, hogy az embernek egy bizonyos számú év után van olyan nagyfokú szakmai tapasztalata, amit érdemes átadni. Jó dolog fiatalokkal foglalkozni, hogy ez a korosztályok közötti különbség is eltűnjön, közeledjenek a társadalmi rétegek egymáshoz, és a szakmai tudást át tudják adni. Azt a fajta tapasztalatot, ami megvan egy 25 éve pályán lévő emberben, azt nagyon jó átadni a fiataloknak. Ezek a gyerekek ugyanolyan nyitottak, mint 30 évvel ezelőtt, meg 20 évvel ezelőtt meg 10 évvel ezelőtt, csak az ő nyelvükön kell megszólítani őket, és meg kell találni hozzájuk a kulcsot és bizony nekünk kell nyitni feléjük. Ez az én személyes tapasztalatom. Ha befogadjuk őket, akkor ugyanolyan lelkesen tudnak együttműködni az idősekkel mint más korosztállyal.

-     Bármiféle visszajelzés volt akár az iskolai pedagógusok részéről, akár a közösségi szolgálatot teljesítő gyerekek szülei részéről, illetve más óvodák részéről, akik fogadó intézményként fogadnak-fogadnának közösségi szolgálatosokat, volt-e valamiféle visszacsatolás, vagy adaptációs kérés?

Ebben van egy pici hiányosság, mert az internetes felületen folyik a kommunikáció, és nincs közvetlen kapcsolat. Ide a diákok tanár nélkül érkeznek, a diákok viszont a tanároknak referálnak, hogy hogyan érezték magukat. Itt van egy hézag, hogy mi volt a tapasztalat, mik voltak az estleges nehézségek, amiken tudnánk változtatni, ezeken jó lenne fejleszteni, hogy közvetlenebb kapcsolat legyen az intézményekkel. A többi fogadóintézménnyel kapcsolatban nagyon kevés a visszajelzés, nagyon vegyes a megítélése a közösségi szolgálatnak. Volt olyan intézmény, ahol tudom, hogy nem volt sikeres a program, de ott az egyszerre megjelenő túl nagy létszám volt a legnagyobb probléma. Nagyon át kell gondolni, hogy egy intézmény hány diákot tud befogadni egy programra.

-       Akár létszám, akár felkészítés és lezárás, akár módszertan tekintetében mi az, amit tudna ajánlani a többi óvodának?

Nagyon pontosan át kell gondolni, hogy a közösségi szolgálattevő diákoknak mit szeretnének nyújtani. Ne csak arról legyen szó, hogy ők bekapcsolódnak, részt vesznek, aztán majd csak lesz valami. Ezt nagyon tudatosan át kell gondolni. Az a jó, ha a diákoknak előre meghatározottan feladatot tudunk adni. Át kell gondolni, hogy az adott óvodai csoport hány diákot bír el, az adott csoport hogy tud jól működni. Az óvoda pedagógusokat is fel kell készíteni, hogy mit jelent az, hogy ott van egy diák, és hogy miben vehetnek részt. A közbiztonsági napon jönnek diákok, de most is azt tettük, hogy nagyon pontosan átgondoltuk, hogy miben tudnak konkrétan segíteni. Ha ezt nem határozzuk meg, akkor senki nem fogja magát jól érezni.

-     Lehet javasolni, hogy az óvodai programhoz és az óvodai évhez szervesen illeszkedjen az iskolai közösségi szolgálat?

A közösségi szolgálat most már több éve hogy beindult, és az éves munkatervben most már lehet előre tervezni. Jönnek szép sorban az ünnepek, a dekorációk elkészítésétől kezdve egy sportverseny lebonyolításáig nagyon nagy segítséget tudnak nyújtani, de ezt tudatosan át kell gondolni.

-     Az óvodapedagógusok hogyan fogadták itt az iskolai közösségi szolgálatot?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy valódi integrációt megvalósító intézményben inkluzív gondolkodású pedagógusok vannak. Abszolút pozitív fogadtatása volt a pedagógus kollégák között. Van tapasztalatom arra vonatkozóan, hogy nem minden pedagógus fogadja nyitott szívvel a változásokat, újdonságokat. A közösségi szolgálat újdonság. Vannak érzékenyebb lelkű pedagógusok, vannak, akiknek a saját gyereke is ebbe a korosztályba tartozik, ott nyilván könnyebb az új befogadása, és a szemléletváltás segítése. A motiváció a pedagógusok felé pontosan az a szakmai tapasztalat átadhatósága, amiről az előbb beszélgettünk. Ugyanúgy, mint a gyerekeknél, az intézményvezető gyerekei a pedagógusok és a dajkák, meg a szülők, meg a gyerekek. Az óvodapedagógus, ha befogad lefelé, az fölfelé is működik. Ha egy intézményvezető befogadó a pedagógus irányába, megtalálja a motivációs eszközöket, akkor minden működik. Fontos, hogy az intézmény vezetője ne kényszerből irányítsa a közösségi szolgálat működését, hanem valóban nyitott legyen erre, és ezt közvetítse a kollégáinak.

Szerkesztette OFI dátum 2014.06.16. 15:07:35